Anti-aging kozmetikus - Kozmetika Pécel 

SZÉPSÉGSZALON

Szeretettel köszöntünk minden látogatót a TünDerma Kozmetika oldalán.

Bejelentkezés üzenetben a facebook oldalán, nyitva tartás a bejelentkezések alapján van. Mivel a vendégeim nem akarom zavarni a telefonálással, elsődlegesen Messengeren írj.


Női vendégeinket várjuk szépülni.

Évek óta a pályán

Kozmetikus vagyok, a TünDerma kozmetika megálmodója.

A főiskolai tanulmányaim után 2011-ben végeztem kozmetikusként. Azóta a szépségipar nem csak a hivatásom, de a hobbim is. Folyamatosan képzem magam, a szakma gyorsan változik. A legújabb trendeket és hatóanyagokat követem, hiszen a tanulás élethosszig tart.

Fiatalkorom óta kerestem azt a hivatást, ami igazán én lehetek, amire nem csak munkaként nézhetek. Feltöltődést jelent számomra a kozmetika. Szeretem mikor a vendégek arcán látom a megelégedést. A több mint tíz év alatt a vendégek zöme már barát zónába lépett, ismerjük egymás örömét és bánatát, amiben tudunk segítjük egymást, néha a gondok kibeszélése is sokat segít, így a bőrápolás mellett a lelkünket is ápoljuk. Vendégeim velem voltak mikor boldog voltam, mikor beteg lettem, az élet minden mozzanatánál, ez nagy örömmel tölt el.

Időközönként mindenki szeretne egy picit megújulni, kényeztetni magát, vagy kipróbálni valami új kezelést. Igényes, tágas, modern hangulatú, tiszta kozmetika. Gépeket is, és magas minőségű anyagokat is használok. Professzionális Kozmetika Budapest mellett Pécelen. Jelentkezz be most, segítek!

Ha van közösségi oldalad, jelentkezz ott, vagy hívj telefonon, nyitva tartás a bejelentkezések alapján van.

Exkluzív környezetben várom vendégeim, a kozmetikai szalon otthonos kényelmében, kiemelten ügyelek a higiéniára. A kozmetikai szalonomban, személyre szabott kezelésekkel várom vendégeinket. Professzionális anyagokkal végezem az arckezeléseket, a kedvenc márkáimmal, mint a Belico, Biodroga, Thalion.

45 felett már saját tapasztalataim is kamatoztatni tudom a ránckezelések során. Mindig is fontos volt és ma is a a továbbképzés, kozmetikus végzettség és több jelentős tanfolyam, mert ebben a gyorsan fejlődő világban állandó megújulásra van szükség. Több mint 10 éve a szépségipar része az életemnek.



KOZMETIIKA 17.KERÜLET MELLETT PÉCELEN

HÁZIREND

  • A szalonban belépéskor az asztalon elhelyezett kézfertőtlenítőt kérjük mindenképpen használd.
  • Belépés előtt kérjük, hogy utcai cipőre védőzsákot húzz, vagy papucsot, ezt biztosítjuk számodra.
  • Egyszerre csak egy vendéget fogadunk, így senki ne hozzon magával kisérőt, sajnos nem tudjuk fogadni, a járványügyi helyzet és a helység mérete miatt.
  • Állatot nem szabad a szalonba behozni, az egészségügyi előírások  nem teszik ezt lehetővé.
  • Gyermeket szintén nem lehet magaddal hozni, mert balesetveszélyes egy kozmetika a számukra.
  • Előzetes bejelentkezés van telefonon, messenger-en, üzenetben, ne érkezz ide időpont nélkül.
  • Kérjük, a kezelésekre mindig időben érkezz. Szakemberünk a vendégeket egymás után fogadja, így  fontos, hogy a megbeszélt időpontokat mindenki komolyan vegye. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a lefoglalt időpont a kezelés kezdési időpontja, hamarabb se érkezz, mert még itt van az előző vendég, akit zavarhatsz. Több mint 15 perc késés esetén kérj új időpontot.
  • Munkafolyamataink zavarása miatt, nem áll módunkban minden esetben a telefont felvenni, ezért ha nem érsz el, akkor küldj egy messenger üzenetet, sms-t, elérhetőséggel és hogy mit szeretnél. Minden esetben visszahívunk mindenkit, de lehet, hogy erre csak másnap kerül sor, ha nagyon későn fejezzük be aznap a munkát. 
  • Betegen senki ne jöjjön kezelésre, másik időpontot keresünk számodra.
  • Kozmetikában van lehetőség az utcai cipőt vendégpapucsra is váltani. Fontos a szalon higiéniája, ezért kérek mindenkit, hogy mindenképp hagyja az utcai cipőt a cipő tárolón. 
  • Teljesen egészségesen fogadlak.
  • Fertőtlenítő szappannal mosok kezet és csak a kozmetikában használt ruhában fogadlak.
  • Folyamatosan viselek ffp3-as maszkot. A teljes kezelés alatt maszkban leszek.
  • Mielőtt jössz, egy szellőzést végzek, hogy biztosan friss és tiszta levegő várjon a kozmetikában.
  • Minden vendég után minden használt eszközt fertőtlenítek.
  • Ha lázas lettél, köhögsz, nem érzed jól magad, akkor érkezésed előtt hívj és a kezelést áttesszük!
  • Érkezésed után kérlek, hogy fertőtlenítő folyadékkal moss kezet! Ehhez természetesen minden szükséges eszközt biztosítok.
  • Az előtérben lehetőséged lesz a kinti cipődet benti papucsra cserélni és kabátot, táskát elhelyezni.
  • Ha lehet smink nélkül érkezz
  • A kezelések esetén először "megtekintem" a bőrödet, egy rövid bőrdiagnosztikát végzünk. Átbeszéljük, hogy milyen kezelést szeretnél, mi a célod a kezelésekkel.
  • Ezután beszélünk a kiválasztott kezelésről, az esetlegesen felhasznált anyagokról, elektrokozmetikai gépekről.
  • A kezelés előtt, Beleegyező nyilatkozatot töltünk ki.
  • Ha valamivel nem vagy elégedett, fázol, meleged van, stb.  azonnal jelezd a kezelés alatt.

A járványügyi helyzet miatt, én igyekszem óvni az egészséged!

Köszönjük a megértésedet!

Házirendet az üzemeltető bármikor egyoldalúan és azonnal módosíthatja. 

Mindenki, aki a szalonomba bejelentkezik és igénybe vesz bármilyen szolgáltatást, tudomásul veszi, elfogadja és betartja a fenti házirendet.

Kozmetikus 17. kerület

Kozmetikus 17. kerület közvetlen közelében Pécelen. Az M0 miatt a kozmetika 17. kerület mellett könnyen megközelíthető. Munkám során kizárólag kiváló minőségű kozmetikai termékeket használok, melyek a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelelnek. A hivatásom a hobbim is, a bőr szépítése, és 2011 óta mindent megteszek azért, hogy ezt a hivatást tökéletesítsem. A legjobb eredményeket a rendszeres professzionális kezelésekkel, hatékony kozmetikumokkal és az ideális otthoni ápolás kombinálásával érhetjük el. Próbáld ki az anti aging arckezelésünk vagy a testkezelésünk, igyekszem az általam legjobbnak ítélt termékekkel látványos kezeléseket alkotni. A kozmetika 17. kerület közelsége miatt Budapest széléről is gyorsan megközelíthető.

Szolgáltatások

Adatvédelmi tájékoztató

Blog